Ilyenkor év elején a külföldi szaksajtó tele van az éppen újévi trendek, jóslatok taglalásával, ezért úgy gondoltam, hogy én sem maradhatok ki ebből. Az sem véletlen, hogy vártam két hetet az év elejétől, mert az első 2 hét történéseinek összehasonlítása a 2015 év hasonló időszakával érdekes folyamatok kibontakozására világíthat rá, hogy pl. egyre több a hiányszakma!

Idén év elején rekordot döntött az álláshirdetések száma, amiket én adtam fel, így rögtön év elején van egy kis képem arról, hogy különböző munkakörökbe toborzásnál mire is számíthat egy munkaadó? Vannak olyan munkakörök, ahol semmi változás, és vannak olyanok, kurrens munkakörök, ahol tavaly még 80 jelentkező volt 2 hét alatt, most meg mindössze 6 fő! Melyek ezek a munkakörök?

Mielőtt még belemennék a részletekbe, először írnék arról hogy milyen munkakörknél nem tapasztaltam változást?

Az jól látszik, hogy a tradicionális munkakörökben (amelyek az utóbbi 10 évben nem változtak meg gyökeresen), amelyekben nem zajlik nagy forradalom, pl. pénzügy, logisztika, ügyfélszolgálat nem változott a munkaerőpiaci felhozatal.

Viszont 2015. augusztusában írtam egy cikket, hogy miért annyira nehéz nyáron kvalifikált munkatársakat találni, de álmomban sem gondoltam, hogy az ott közölt számok most 2016. januárban, az álláshirdetők legjobb hónapjában is visszaköszönnek!

Akkor arról írtam, hogy online marketingeseket kerestem 2015. januárban, és egy jó hirdetésre még egy nevesincs céghez is volt 80 pályázó, míg nyáron meg egy neves céghez mindössze 6 fő. Akkor ezt annak tudtam be, hogy míg januárban volt kb. 5.000 álláshirdetés a Profession.hu-n, addig nyáron 13.000 fölött volt.

Joggal vártam 2016. januárt, ahol majd megint jön 80 pályázó, ehelyett mindössze 6 fő, ami rendesen meglepett! És ez nem csak egy munkakörrel történt meg!

Mik azok a hiányszakmák?

Hiányszakmáknak azokat a szakmákat nevezzük, ahol annyira kevés a kínálat jól kvalifikált pályázókból, hogy a munkaadóknak szabályosan vadászni kell rájuk. Pl. bizonyos munkakörök egyre jobban hiányszakmákká válnak, most már nemcsak a gépészmérnökök, informatikusok, hanem az online marketingesek és az értékesítők is felzárkóztak hozzájuk.

A trend jól látható, ahogy egyre több cég kezd online marketinget használni, úgy növekszik az ilyen szakemberekre az igény, amivel a munkaerőpiac nem tud lépést tartani. Én már kb. 10 éve mondom ifjú ismerőseimnek, hogy online marketinget kell tanulni, amihez ráadásul iskolába sem kell járni, hanem ingyenes blogokból, Facebook oldalakról, letölthető tanulmányokból, könyvekből, de főleg amerikai forrásokból meg lehet tanulni.

Mindez azt is jelenti, hogy egyre több cég marad hoppon, mert nem talál jó online marketingest vagy értékesítőt, ami komoly bevételkiesést, sőt gyakran a fejlődés megállását fogja jelenteni főleg akkor, ha a konkurenciának viszont nagyon jó online marketingese van!

Kelleni fog valami extra

Mindebből az fog következni, hogy átlagos céghez egyre nehezebb lesz jó értékesítőt vagy online marketingest találni, mert az ezekben a szakmákban dolgozó jó szakemberek válogathatnak, és egyre jobban meg is nézik, hogy milyen céghez mennek dolgozni. Már most nem elég a “versenyképes fizetés”, ennél jóval többre lesz szükség, pl. a cég olyan tevékenységgel foglalkozzon, ami érdekli az adott munkavállalót, vagy olyan értéket képviseljen, ami számára fontos, pl. környezettudatos, vagy valamilyen jó ügyet képvisel.

Beindul a verseny

Szóval 2016 komoly vízválasztó lesz abból a szempontból, hogy egyre több szakmában kell a munkaadóknak, háereseknek felkötni a nadrágjukat, és kitalálni a módját annak, hogyan tudják ezen új hiányszakmák képviselőinek legjobbjait magukhoz csábítani. Mert egy nagyon jó online marketinges még egy komolyabb középvállalat számára is fellendülést hozhat, vagy akár a piaci verseny megnyerését, szóval megéri egy álláshirdetésnél jóval több energiát a toborzásukba fektetni.